A csempe története
A tárgyalkotó művészetek egyik legrégibb ágazatának a kerámiaművességet
tartják, amely az idők folyamán a növekvő igények alapján folyamatosan iparrá
fejlődött. Mivel a különböző burkolólapok alapanyaga agyag, a csempék,
padlólapok története is az ősi agyagművesség kezdeteihez vezethető vissza. Az
első kerámia burkolatok és mázas téglák azonban jóval később jelentek meg, mint
az egyéb használati tárgyak.
A legelső leletek i.e. Mezopotámiából származnak, melynek két legnagyobb
városa Babilon és Ninive voltak. Itt készítettek először mázas téglákat az i.e.
harmadik évezredtől, amiket épületek falainak burkolására, díszítésére
használtak. Az ónmázzal bevont fehér és kék színű burkolatok mellet később megjelentek
a narancssárga, citromsárga és fehér színű, ornamentikus és figurális díszítésű
téglák is. A leghíresebb emlékek a persepolisi és a susai királyi paloták
domborművei. Az i.e. VI. században a Perzsák hódították meg Babilont.
Művészetükben az asszír-babiloni hagyományokat követték, de átvettek görög,
egyiptomi és indiai elemeket is.
Az épületek mázas terrakotta lapokkal való díszítése az i.e. I. századtól
Rómában is rendkívül népszerű volt. Készültek domborműves díszítésű
zárócserepek, vízköpők és épületpárkánydíszek is.
Róma bukása után a bizánciak művészeti hatása főleg az iparművészet
területén mutatkozott meg. A XI. század fordulóján jelentek meg az engóbos,
karcolt díszítésű, ólommázas technikával készített falicsempék.
Az épületkerámia az iszlám művészetben is fontos szerepet játszott. A
mohamedán templomok, mecsetek és az uralkodó palotájának falait mázas
falicsempékkel burkolták. A burkolatokra jellemző a Perzsáktól átvett kék és
fehér szín, majd felfedezik a pompás látványt nyújtó, fémfényű lüszter mázat,
amely Közel-Kelet egyik legnagyobb találmánya a kerámia történetében.
A Spanyolországban készült mór ónmázas kerámiákon , (hispánó-mór majolikák)
is erősen érződik az iszlám hatás. Előszeretettel alkalmazták a lüszteres
mázat. Csempéiket gazdagon díszítették, festették, a paloták falait is
közel-keleti hagyományok szerint ónmázas cseréplapokkal, ún. majolikacsempékkel
borították.
Olaszországban a majolikakészítés először Toszkánában honosodott meg, ahova
spanyol közvetítéssel jutott el a művészi jellegű ónmázas kerámia technika
alkalmazása. Az olasz kerámia rövid időn belül virágzásnak indult és átvette a
vezető szerepet a spanyolországi Valenciától. A csempék színvilága
megváltozott, használták a rézzöld, okkersárga, kobaltkék és mangánviola
színeket is. Megkezdődött az olasz majolika ötven évig tartó aranykora, melyben
az európai festett kerámia kimagasló alkotásait hozta létre.
Németalföldön
a fajanszgyártás a XVI. században honosodott meg. A holland csempéken eleinte
az olasz fajansz ragyogó színei köszöntek vissza, majd a távol-keleti
porcelánok hatására a kék-fehér színű díszítmények lettek népszerűbbek.
Belföldi és külföldi igényeket egyaránt kielégítettek a holland manufaktúrák. A
csempéket belső helyiségek, például konyhák, ebédlők, nappali szobák és pincék
falainak burkolására használták.
A
barokk időszakában Hollandiával karöltve Franciaországé volt a vezető szerep az
európai kerámiában A középkori padlócsempék közül különböző technikákkal
készített darabok kerültek elő, például benyomott, vésett, mozaikos és
inkrusztációs eljárással készült lapok.
A
padlócsempék használata a német nyelvterületeken vált leginkább szokássá.
Németországban kezdetben nagyméretű, máz nélküli, kis bélyegzőkkel benyomott
palmettás csempéket készítettek, majd a holland fajanszok kék-fehér színvilágát
tükröző falburkoló lapokat is gyártottak.
Jelentős
volt még a kályhacsempe készítés is. Kezdetben mázatlan kerek , tányéralakú
kályhacsempékből építették a kályhákat, később a fazekasok kialakították a sok
szempontból megfelelőbb négyszög alakú csempeformát, majd a fülkés
csempeformát. Azért pedig, hogy a kályhák tartósabbá, tetszetősebbé és
színesebbé váljanak, az elemeket mázzal vonták be.
Az angol kerámiával kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni a földpátos
fajansz (keménycserép), a sómáz és a vízzáró tömörségű kőedény felfedezését. Az
angolok a középkori csempeművesség legmagasabb fokát érték el. A templomok és
apátságok padlóburkolatait a szerzetesek készítették. Tártak fel több csempéből
álló kompozíciókat is, amelyeken egyházi emblémák, madarak, családi címerek,
szőlő és tölgyfalevelek szerepelnek.
Magyarországon
az első kályhacsempék az Árpád-korban jelentek meg. A magyar fazekasok a késő
középkorban értek el kimagasló színvonalat cserépkályha készítéssel. A XIV.
században kép, bögre, félgömb és tál alakú kályhaszemekből összeállított
kályhákkal fűtöttek a kolostorokban. Később zöldessárga ólommázat is
használtak. Kimagasló művészi értékűek a budai királyi palotában feltárt
reliefes díszítésű címer, sárkány, sellő, nyúl, vár ábrázolású csempék,
valamint a késő gótikus, áttört mérműves díszű csempék.
A XV. Században olasz majolikakészítők révén fal és padlóburkoló lapok is
készültek. A török hódoltság idején a magyar fazekasság a nyugat-európai és a
török kerámia kettős hatása alatt fejlődött tovább, de a Dunántúlon, a
Felvidéken és Erdélyben a nyugatról bevándorolt habán fazekasok terjesztették
az európai technikákat. A XVI. század közepén a kisázsiai izniki falicsempék
gyakoroltak nagy hatást a habán műhelyekben készült burkolólapokra, ennek
köszönhetően gyönyörű kék-fehér színkombinációjú fali és padlócsempék
készültek. Az első magyarországi fajanszmanufaktúrát a nyitra-megyei Holicson
alapították a XVIII. Század közepén, ahol már a század harmadik harmadában
kályhákat és falicsempéket is készítettek.
Később nagyon sok kőedény és porcelángyár létesült, például Tatán, Pápán,
Városlődön, Miskolcon, Herenden, Kőszegen és Pécsett. Eleinte a dunántúli
kerámiaközpontok játszották a vezető szerepet, majd később a pécsi Zsolnay gyár
hozott nemzetközi elismerést a magyar kerámiának. Az 1852-ben, Zsolnay Miklós
által alapított gyár, világhírét Zsolnay Vilmosnak köszönheti, aki különféle
hazai agyag és mázfajtákkal kísérletezve rendkívüli eredményeket ért el. Neki
tulajdonítható például az ún. porcelán-fajansz, a különleges fémfényű eozinmáz
és a pirogránit (fagyálló burkolólap). A fagyálló pirogránit felhasználásával
több hazai és külföldi középületet is díszítettek.
A művészeti célú építési kerámia gyártás a lakáskultúra és az esztétikai,
higiéniai igények fejlődésével lépést tartva, a szilikátkémiai és
szilikátgépészeti tudományágakkal kölcsönhatásban egyre inkább a lakossági
igények szolgálatába állt. A felhasználói igények kielégítéséhez napjainkra a
kerámia burkolólap ipar tömegtermeléssé fejlődött, amelyet kínálati piac
jellemez. A gyártástechnológiák a sorozatgyártás, a termelékenység növelés, a
költségcsökkentés és a funkcionális igények változásának irányában fokozatosan
fejlődtek a jelenlegi, szinte teljesen automatizált, gyorségetéses módszerekké.
A kerámia burkolólap ipar termékeivel szemben támasztott felhasználói
követelményeket speciális termékszabványok írják elő, műszaki előírások
határozzák meg mindazon jellemzőket és paramétereket, amelyekkel a terméknek
rendelkeznie kell.
|